Molnár Ferenc:
Az ördög
A Morpheus Színműhely előadása
Az ördög hamarosan eljön közénk!
Te készen állsz?
Két ex-szerelmes hosszú idő után újra találkozik…
…a sikeres művészember, János elvállalja, hogy megfesti a gyönyörű, de házas Jolán portréját. Hat éve már szerelmet vallottak egymásnak, de az élet elsodorta őket egymás mellől, érzelmeik mára már kihűltek, felnőttek lettek, felelősségteljesek, és már csupán jóbarátként gondolnak egymásra. Vége.
… lenne, ha ez igaz lenne. Azonban az életükbe betoppan az Ördög maga, és alaposan felborítja a két önámító lélek életét.
„Sehonnan sem jöttem, és sehova sem megyek. Itt vagyok.”
És amíg a ’fekete ember’ itt van, addig a párosnak nem lehet nyugodalma.
Molnár Ferenc (A Pál utcai fiúk, Liliom, Üvegcipő) 1907-ben írt színműve, ’Az ördög’ volt a szerző első nagy nemzetközi színházi áttörése, mely meghozta számára a világhírnevet. A művet később nagy sikerrel játszották Európában és Amerikában, 1908-ban pedig elkészült első filmfeldolgozása is „The devil” címmel.
Még mindig bizonytalan vagy?
Tudjuk, hogy neked is szükséged van kikapcsolódásra, ezért az alábbiakat garantáljuk, ha ellátogatsz előadásunkra
Kivételes színészi játék:
égy tanúja annak, ahogy Molnár Ferenc zseniális karakterei életre kelnek.
Szórakozás a családdal vagy barátokkal:
Olyan szórakozásra vágytok, amit egyaránt élvez a gimnazista és az idősebb korosztály? A legjobb helyen jártok!
Hírneves szerző:
Molnár Ferenc számára, „Az ördög” hozta meg a világhírnevet. Nem véletlenül!
Tartalmas szórakozás, ami sokáig lázban tart!
Ha beszélgetésindító előadásra vágytok, melynek üzenete még napokig a fületekben cseng, megtaláltátok!
Egy este, amelyet sosem felejtesz el!
Fergeteges humor, fordulatos cselekmény és felejthetetlen karakterek várnak! És persze az ördög maga!
Így látják a darabot nézőink…
Gratulálok! Egy fantasztikus előadás volt!
Hálásan köszönöm! További sok sikert kívánok az előadóknak!
A darab üzenete még napokig foglalkoztatott, sokat beszéltünk róla a családdal. A karakterek csodásak, mind kidolgozottak és nagyon emberiek, kivéve persze az ördög! ☺
Egy olyan előadás ez, amit mindenkinek látni kell!
Érezd meg
az előadás különleges hangulatát!
Vedd meg a jegyed!
There are no upcoming events at this time